Zeneterápiás hangszerek

A zeneterápiában résztvevő hangszereket két csoportra osztjuk.

Emberi test hangszerei: hangszalag segítségével előidézett hang, egyéb testrészekkel való hangadás.

Környezeti anyagokból készített hangszerek: primitív, elemtentáris hangszerek, professzionalista hangszerek. A primitív és a professzionalista hangszerek egyaránt lehetnek sajátkészítésűek, vagy kész (gyári) hangszerek.

Az Orff-hangszercsalád

Az első elterjedt zenepedagógiai és zeneterápiás módszer, amelyet értelmi fogyatékos gyermekek fejlesztésére is alkalmaztak, Carl Orff nevéhez fűződik. Munkájához kizárólag ütős hangszereket használt - főként ritmus hangszereket - és nagy hangsúlyt fektetett a zenei önkifejezésre. Örömmel tapasztalta, hogy az aktív zenélés által gyakran csökkent a gyermekek mozgásos ügyetlensége, javult a beszédképességük, beszédmegértésük és csökkent a magatartási problémák száma is. Róla kapta nevét a harmadik csoport, az Orff-hangszercsalád.

Az Orff-hangszercsalád tagjai:

a) hangolatlan hangszerek: dobok, tamtamok, kongák, fadobok, csörgőkarika, csengős pálca, recés fa (guiró), kasztanyetta, rés-dobok, stb.                                                                        Tam tam

                                                                           Konga

                                                                       Csengős pálca

                                                                           Guiró

                                                                        Kasztanyetta

b) hangolt hangszerek: xilofonok, metallofonok, triangulumok - a méretbeli különbség miatt különböző hangúak, különböző hangú cintányérok, gongok, stb. 

                                                                                Xilofon

                                                                      Metallofon

A zeneterápia fogalma

  A zeneterápia fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Magába foglalja a természettudományok, a művészet és a bölcsészettudományok területeit. Felhasználja a biológia, fizika, orvostudományok és pszichoterápiás eljárások kutatásainak eredményeit, valamint a szociológia, a magatartástudományok, a zenetudomány és a zenepszichológiai kutatásokhoz kapcsolódó tudást. A biológia feladata, hogy megértse a zene idegrendszerre gyakorolt hatásait, valamint megfigyelje azokat a fiziológiai változásokat, amely a zene hatására alakul ki a szervezetben, továbbá, hogy monitorozza az egyéni különbségeket – hiszen a zene személyes tapasztalat is egyben. A pszichológiának fontos szerepe van abban, hogy megértse, a zene milyen hatással van az emberi viselkedésre, a szociológia és az etnológia pedig, segít előre jelezni, milyen reakciókat válthat ki különböző társadalmi háttérrel rendelkező emberekből a zeneterápiás beavatkozás.

 Zeneterápiás csoportfoglalkozás értelmi fogyatékos gyermekeknek

Elfogadott definíciója a következő: A zeneterápia olyan nonverbális (beszédet nélkülöző) prevenciós és gyógyító módszer, amely során képzett terapeuta eszközként használja a zenét és a zene elemeit (hang, ritmus, dallam, harmónia) egy célirányos terápia keretein belül.

A terápián tehát a zene és elemei, a mimika, a gesztus és egyéb nonverbális jelek, jelzések kerülnek középpontba. Beszédet csak szükség esetén, ezek értelmezésére használnak. A

páciensnek nincs szüksége hangszertudásra, zenei előképzettségre és bármely életkorban alkalmazható, a csecsemőkortól egészen az idős korig. 

 A zeneterápia gyógymódjai

A zeneterápia gyógymódjainak megértéséhez, először a zeneterápia formáival kell megismerkednünk.  A zeneterápia formáit két szempont alapján csoportosíthatjuk. A résztvevők száma szerint, valamint munkamód szerint. Előbbihez tartozik a csoportos és egyéni, utóbbihoz a receptív, az aktív és a komplex zeneterápia.

 Receptív (passzív) zeneterápiáról akkor beszélünk, amikor a meghallgatott zene által mozgósított érzelmek, élmények, gondolatok megbeszélésével folyik a terápiás munka. A hallgatott anyag lehet felvétel, vagy a zeneterapeuta improvizációja. A zenét több szempont szerint választják ki. Főbb kritériumai a következők:

-        a zenemű hossza ne haladja meg és tegye próbára a beteg vagy a csoport tűrőképességét;

-        a terapeuta jól ismerje a választott zeneművet, minden fordulatát, érzelmi jelzéseit;

-        nem feltétel a szöveges zene;

-        nem kell, hogy a páciens ismerje a zenét – ez az ellenállás leszerelése miatt fontos, lazíthatjuk a merev kognitív kontrollt;

-        lehetséges, hogy a páciens által hozott zenével dolgozunk - van, akihez így vezet út.

  A zene mindenkire másként hat, fontos, hogy ugyanazon személy ugyanarra a zenére adott válaszai is különböznek a lelkiállapotától, az életkorától és egyéb tényezőktől függően.

 Aktív zeneterápia alatt azt a zenélési módot értjük, melynek keretében különféle eszközökkel vagy hangszerekkel, saját testhanggal kommunikál, improvizál egymással a terapeuta és a kliens. Az improvizáció folyamata az álom, a fantázia, a valóság, a külső és belső világ között hullámzik. A terápiás lehetőség a zenélés során megélt élmények, tapasztalatok átdolgozásában rejlik. A páciensnek nincs szüksége zenei előképzettségre.

 A komplex zeneterápia nevében is hordozza az eljárás menetét. Az aktív vagy receptív zeneterápiát improvizált mozgással vagy bármilyen művészeti tevékenységgel kombinálják, pl. történetírás, versírás, festés, rajzolás, agyag-mintázás, mozaikkészítés, stb. Hogy éppen melyikkel vegyítik, függ a terápiás céltól, az „itt és most” helyzettől, a terapeuta művészi technikákban való jártasságától és szakmai kompetenciájától. Az ilyen jellegű kezelésen a jelenlévők szóban is megnyilvánulnak a megéltekkel kapcsolatosan.

A zeneterápia azonban nem csupán gyógyít, hanem segíti az érzelmek meg- és felismerését, fejleszti bizonyos képességeinket: kreativitást, konfliktuskezelést, kommunikációt, mentálhygiénét, személyiséget, empátiás készséget, kapcsolatteremtés képességét.

Jelentős szerepe van a gyógyításban, pszichoterápiában, reedukációban. (Testi, lelki, szociális zavarok és rendellenességek)

A rehabilitációkban, korrekciókban és utókezelésekben is alkalmazzák, mert hozzájárul a kompenzatorikus átszerveződéshez, ilyen pl. látásvesztés esetén a hang utáni tájékozódás.

A hangok az agy racionális, elemző részét kikerülve közvetlenül az érzelemvilágot érik el, ezért az érzelmeinkben lévő sebeink gyógyításában nagy szerepet játszhat a zene, ezt használja ki a zeneterápia.

Kezdetektől-napjainkig

    A zeneterápia kialakulása egy hosszabb folyamat eredménye. Eredete egészen a távoli múltba nyúlik vissza. Mondhatni egy idős az emberrel. Már az őskorban is használták a zenét szándékos tudatmódosításra. Sámándobokkal érték el a transz-állapotot, hogy ez által felszínre hozzák az emberfeletti képességeket. Erre az időre tehető a regölések, ráolvasások korai alkalmazása is, melynél az ismétlődő ritmust használták fel a gyógyításhoz.
Az indiánok ún. harci táncokat jártak. Míg az őskorban ösztönösen alkalmazták, az indiánok már tudatosan állították a zene hatását a közösségformálás szolgálatába.
Egyiptomi papirusztekercseken találunk először leírást arról, hogy a zene hatást gyakorol az emberi testre. A Bibliában is megjelenik a zene gyógyító hatása, mikor az Ószövetségben (kb. ie. 500) Saul szenvedését, Dávid hárfajátékkal enyhíti. 
Egy kínai tudós, Hszün-Ce írásában olvasható a következő kijelentés (kb. ie. 300) : „ A zene belső harmóniát, örömet, jóságot ad, átalakítja az erkölcsöt, megváltoztat. Az erkölcstelen muzsika káros, veszélyes, amitől az ember közönséges, alantas, lázadó lesz.”
Az ókori görögök már elhatárolták a zenét a mágiától. Püthagorasz, Platón, és Arisztotelész így fogalmazott: „A zene gyógyító hatással van a lélekre, a társadalomra.”
A középkorban jelentős felfedezéseket tettek a zenével való gyógyítással kapcsolatban. Egy arab orvos, Ibn Butlan felismerte, hogy: „ A hangszerek, húrok játéka segíti az egészség megőrzését, visszaállítását.”
Giovani Pico di Mirandola állította,hogy: „Az orvoslás meggyógyítja a lelket a testen keresztül, a zene viszont a testet a lelken keresztül.”
A középkorra tehető a misztikus zenék kialakulása is, melyek a szelleműzéshez kötődnek.

    Az eddig említett felsorolásból jól megfigyelhető, hogy a zeneterápia kialakulása nem kapcsolható egy adott tájegységhez, egy országhoz, egy bizonyos földrajzi helyhez, a zene jótékony hatását világszerte ismerték fel az emberek és kezdték alkalmazni.

   Az első publikáció ebben a témában, 1789-ben jelent meg a Columbian Magazinban. Az anonim szerző ebben, a zene lélekre gyakorolt erős hatását emeli ki, ezért tartja hatékony terápiás eszköznek. A XIX. században aztán egyre több cikk és kiadvány jelent meg a zene használatáról testi és lelki betegségek gyógyításával kapcsolatosan.

  Az I. és a II. világháború után a harcmezőről visszatérő katonák tömeges gondozásában nagy szerepe lett a zene terápiás hatásának, ennek köszönhető leginkább, hogy a zeneterápia tudományos megalapozottságú gyógyító módszerként is elkezdett kibontakozni. A XX. századtól végérvényesen a tudatos, tudományos megközelítésű alkalmazás vált jellemzővé, a korábbi ösztönös felhasználással szemben. A világ első Zeneterápiás Intézetét 1942-ben a svéd orvos, Alex Pontvik alapította meg, Stockholmban. Különböző társaságok jöttek létre, zeneterápiára szakosodva. Ilyen például az 1941-ben megalakult „National Foundation for Music Therapy” vagy az 1950-ben létrejött „National Association for Music Therapy” amely még napjainkban is működik. A szakma egyre szervezettebben működött: képzési programokat, követelményrendszert dolgoztak ki, folyóiratokat jelentettek meg. 1971 óta létezik az „American Association of Music Therapy” nevű társaság.

   Európában a mélylélektan és a művészet szoros kapcsolatban állt egymással. A kor művészei érdeklődtek az analitikus gondolkodás iránt, a terapeuták felfedezték a kreatív-expresszív módszerekben rejlő terápiás lehetőségeket, a zenepedagógusok, pedig érdeklődni kezdtek a zenével való gyógyítás iránt. Emil Jacques-Dalcroze (1865-1950) is ezen zenepedagógusok közé tartozott. Fókuszba állította a zene kommunikatív aspektusát, a zenét, pedig betegekkel való kapcsolati eszköznek tekintette. Az ő munkásságát bővebben a későbbiekben szeretném kifejteni.

   Angliában a XX. század első felében leginkább fogyatékos gyerekeket és felnőtteket kezeltek zenével, illetve a háborúból visszatért veteránok rehabilitációjához használták. Genfben beteg gyermekeknek szerveztek ritmustanfolyamot. Barcelonában 1918 és 1926 között Llongueras tartott tanfolyamot vak gyermekeknek és foglalkozott siketekkel.

   Franciaországban Jost, Verdaux, és Frances végeztek zeneterápiás kutatásokat és javaslatot tettek nemzetközi együttműködésre.

    Alvin 1958-ban megalapította a ma is működő Nagy-Britannia Zeneterápiás Társaságot, melynek köszönhetően Angliában rövid időn belül megindult a szervezett zeneterapeuta-képzés és a szakmai folyóirat kiadás. Alfred Scmölz 1959-ben indította el az első képzést Bécsben. Ebben az időben vezette be a zeneterápiát Christoph Schwabe a lipcsei Neurológiai és Pszichiátriai Klinikán, átfogó jellegű zeneterápiás munkásságának köszönhetően, majd 1968-ban képzést is szervezett.
Az I. Zeneterápiás Világkongresszust 1974-ben, Párizsban tartották meg.
   1980-tól szerteágazó nemzetközi szervezetek, kutatói és képzési centrumok jöttek létre. (Anglia, Ausztria, Lengyelország, Svájc, Németország, stb.) Mostanra Európa és Észak-Amerika mellett az összes földrészen működnek zeneterápiás szervezetek, folynak képzések és használják a zeneterápiát, mint gyógyító módszert.

 A zeneterápia fejlődése Magyarországon (Magyar Zeneterápiás Egyesület)

   Hazánkban, az 1960-as években jelent meg a tudományág. Elsősorban a pszichiátria területe ragadta meg ezt a különös és hatékony módszert a betegek gyógyításában. Nem csupán szórakoztató és esztétikus időtöltést jelentett a zenélés, hanem a zeneterápia, szerves része lett több pszichiátriai osztály, illetve intézet terápiás repertoárjának is. ( OIE III/A oszt., Pomáz, Intaháza, Simaság, Doba,)

    Az 1970-es években megalakult Zeneterápiás Munkacsoport a Magyar Pszichiátriai Társaságon belül jött létre. Az ebben dolgozó pszichiáterek, pszichológusok és nővérek még nem voltak megfelelően képzettek e téren, így csak az általuk olvasott szakirodalmakra és zenei affinitásukra támaszkodhattak. A zene és a lélek kapcsolatának tapasztalati anyaga a nyolcvanas évekre érett meg annyira, hogy külföldi előadók részvételével zeneterápiás kongresszust szervezhettek. Ez tekinthető a hazai zeneterápiás tudományos élet kiindulópontjának.

   A kongresszust 1983-ban, Tatán egy olyan szakmai összejövetel követte, ahol az elméleti kérdések mellé gyakorlati bemutató is társult. A rendezvényen fontos kérdések vetődtek fel: Ki végezze a zeneterápiát? Terápia, vagy csupán kellemes időtöltés-e a zenélés, vagy zenehallgatás? Hogyan hat a zene? Itt fogalmazódott meg az érdeklődők körében az első gyakorlati, sajátélményű kurzus szükségessége. 1984-ben a Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet megrendezte a saját tapasztalatra épülő zeneterápiás hétvégét, Intaházán.
   1992-ben indult el először hivatalos zeneterápiás képzés Magyarországon, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának együttes kezdeményezésével. A három éves képzést alapos pszichológiai, pszichiátriai, neurológiai és zenei tárgyak ismerete után, többnyire külföldi zeneterapeuták előadásain sajátíthatták el a hallgatók.

   A kilencvenes években némi változás történt a szervezeti és szerkezeti alakulásban is. Mivel a tagság döntő többsége a pedagógia valamely területéről illeszkedett be, ezért indokolatlannak tartották egy egészségügyi szervezet keretében folytatni a működést. Így került sor az önálló egyesületté alakulásra, 1995-ben, Budapest székhellyel.

  Rengetegen hallgatnak zenét, sokan ismerik a hangszereket, talán a zenei műfajokat is, ám én a zenét, mint gyógymódot szeretném bemutatni. A zenére tehát nem csak időtöltésként tekinthetünk, hanem pedagógiai és pszichológiai szempontból is jelentős hatással bír.

Zeneiskolákban, de általános iskolákban is hallhatjuk, hogy azok a gyerekek, akik énekelnek, vagy bármilyen hangszeren játszanak, könnyebben és eredményesebben tanulnak. Javítja a kreatív gondolkodást, a szómemóriát, a matematikai teljesítményt és növeli az intelligenciaszintet. A zeneiskolák népszerűsége napjainkra hanyatló tendenciát mutat, egyre inkább előtérbe kerülnek a társasági élet színvonaltalanabb elfoglaltságai. Főként a tinédzserek korosztályában, egyre kevesebben töltik délutáni idejüket zenéléssel, gyakorlással.

Ezért szeretném felhívni a figyelmet a korai zenei tanulmányok elkezdésére, valamint a

zene összekovácsoló erejére, mely nem csak egy erre szakosodott iskolában valósulhat meg a fiatalok közt.

Hogy a zenének milyen pszichológiai hatásai vannak, arról nem sokat tudunk. Rádióban, televízióban sem erre hívják fel az ember figyelmét, pedig ha már mindenhol különböző dalokat, vagy éppen ellenkezőleg, egyre hasonlóbbakat zúdítanak ránk –mivel a média, sajnos már nem mozog kellőképpen színes zenei palettán - nem árt tudnunk, hogy ezek milyen hatással vannak lelkünkre, gondolatainkra, érzelmeinkre.

Összeszedtem pár gyakran felmerülő kérdést a zeneterápia kapcsán.

„Mi az oka annak, hogy ha zenélünk, utána energikusabbnak érezzük magunkat?”

„Milyen kritériuma van annak, hogy egy zenére azt mondhassuk: gyógyító zene?”

„Használhatóak -e hangterápiás eszközök a szépségiparban?”

„Másképpen kell-e hallgatnunk a zenét, ha azt várjuk, hogy pozitív hatása legyen testi-lelki állapotunkra?”

„Önmagunk gyógyítására használhatunk-e hangterápiás eszközöket, hangszereket?”

„Miért érezzük egyiktől szomorúbbnak, másiktól jókedvűnek magunkat?”

  A zene gyógyító erejének igen széleskörű az alkalmazási területe. Érdekes pedig, hogy olyan általánosabb helyen is találkozhatunk vele, mint például a fogászaton. Gyógypedagógiában, pszichiátriában, geriátriában, mentálhigiénés prevencióban, szülészeten, rehabilitációban is egyaránt használatos. Összességében elmondható, hogy lelki eredetű betegségekre alkalmazzák.

Blogom témája tehát, hogy pontosan melyek ezek, és milyen módon lehet rajtuk segíteni.