Kezdetektől-napjainkig
A zeneterápia kialakulása egy hosszabb folyamat eredménye. Eredete egészen a távoli múltba nyúlik vissza. Mondhatni egy idős az emberrel. Már az őskorban is használták a zenét szándékos tudatmódosításra. Sámándobokkal érték el a transz-állapotot, hogy ez által felszínre hozzák az emberfeletti képességeket. Erre az időre tehető a regölések, ráolvasások korai alkalmazása is, melynél az ismétlődő ritmust használták fel a gyógyításhoz.
Az indiánok ún. harci táncokat jártak. Míg az őskorban ösztönösen alkalmazták, az indiánok már tudatosan állították a zene hatását a közösségformálás szolgálatába.
Egyiptomi papirusztekercseken találunk először leírást arról, hogy a zene hatást gyakorol az emberi testre. A Bibliában is megjelenik a zene gyógyító hatása, mikor az Ószövetségben (kb. ie. 500) Saul szenvedését, Dávid hárfajátékkal enyhíti.
Egy kínai tudós, Hszün-Ce írásában olvasható a következő kijelentés (kb. ie. 300) : „ A zene belső harmóniát, örömet, jóságot ad, átalakítja az erkölcsöt, megváltoztat. Az erkölcstelen muzsika káros, veszélyes, amitől az ember közönséges, alantas, lázadó lesz.”
Az ókori görögök már elhatárolták a zenét a mágiától. Püthagorasz, Platón, és Arisztotelész így fogalmazott: „A zene gyógyító hatással van a lélekre, a társadalomra.”
A középkorban jelentős felfedezéseket tettek a zenével való gyógyítással kapcsolatban. Egy arab orvos, Ibn Butlan felismerte, hogy: „ A hangszerek, húrok játéka segíti az egészség megőrzését, visszaállítását.”
Giovani Pico di Mirandola állította,hogy: „Az orvoslás meggyógyítja a lelket a testen keresztül, a zene viszont a testet a lelken keresztül.”
A középkorra tehető a misztikus zenék kialakulása is, melyek a szelleműzéshez kötődnek.
Az eddig említett felsorolásból jól megfigyelhető, hogy a zeneterápia kialakulása nem kapcsolható egy adott tájegységhez, egy országhoz, egy bizonyos földrajzi helyhez, a zene jótékony hatását világszerte ismerték fel az emberek és kezdték alkalmazni.
Az első publikáció ebben a témában, 1789-ben jelent meg a Columbian Magazinban. Az anonim szerző ebben, a zene lélekre gyakorolt erős hatását emeli ki, ezért tartja hatékony terápiás eszköznek. A XIX. században aztán egyre több cikk és kiadvány jelent meg a zene használatáról testi és lelki betegségek gyógyításával kapcsolatosan.
Az I. és a II. világháború után a harcmezőről visszatérő katonák tömeges gondozásában nagy szerepe lett a zene terápiás hatásának, ennek köszönhető leginkább, hogy a zeneterápia tudományos megalapozottságú gyógyító módszerként is elkezdett kibontakozni. A XX. századtól végérvényesen a tudatos, tudományos megközelítésű alkalmazás vált jellemzővé, a korábbi ösztönös felhasználással szemben. A világ első Zeneterápiás Intézetét 1942-ben a svéd orvos, Alex Pontvik alapította meg, Stockholmban. Különböző társaságok jöttek létre, zeneterápiára szakosodva. Ilyen például az 1941-ben megalakult „National Foundation for Music Therapy” vagy az 1950-ben létrejött „National Association for Music Therapy” amely még napjainkban is működik. A szakma egyre szervezettebben működött: képzési programokat, követelményrendszert dolgoztak ki, folyóiratokat jelentettek meg. 1971 óta létezik az „American Association of Music Therapy” nevű társaság.
Európában a mélylélektan és a művészet szoros kapcsolatban állt egymással. A kor művészei érdeklődtek az analitikus gondolkodás iránt, a terapeuták felfedezték a kreatív-expresszív módszerekben rejlő terápiás lehetőségeket, a zenepedagógusok, pedig érdeklődni kezdtek a zenével való gyógyítás iránt. Emil Jacques-Dalcroze (1865-1950) is ezen zenepedagógusok közé tartozott. Fókuszba állította a zene kommunikatív aspektusát, a zenét, pedig betegekkel való kapcsolati eszköznek tekintette. Az ő munkásságát bővebben a későbbiekben szeretném kifejteni.
Angliában a XX. század első felében leginkább fogyatékos gyerekeket és felnőtteket kezeltek zenével, illetve a háborúból visszatért veteránok rehabilitációjához használták. Genfben beteg gyermekeknek szerveztek ritmustanfolyamot. Barcelonában 1918 és 1926 között Llongueras tartott tanfolyamot vak gyermekeknek és foglalkozott siketekkel.
Franciaországban Jost, Verdaux, és Frances végeztek zeneterápiás kutatásokat és javaslatot tettek nemzetközi együttműködésre.
Alvin 1958-ban megalapította a ma is működő Nagy-Britannia Zeneterápiás Társaságot, melynek köszönhetően Angliában rövid időn belül megindult a szervezett zeneterapeuta-képzés és a szakmai folyóirat kiadás. Alfred Scmölz 1959-ben indította el az első képzést Bécsben. Ebben az időben vezette be a zeneterápiát Christoph Schwabe a lipcsei Neurológiai és Pszichiátriai Klinikán, átfogó jellegű zeneterápiás munkásságának köszönhetően, majd 1968-ban képzést is szervezett.
Az I. Zeneterápiás Világkongresszust 1974-ben, Párizsban tartották meg.
1980-tól szerteágazó nemzetközi szervezetek, kutatói és képzési centrumok jöttek létre. (Anglia, Ausztria, Lengyelország, Svájc, Németország, stb.) Mostanra Európa és Észak-Amerika mellett az összes földrészen működnek zeneterápiás szervezetek, folynak képzések és használják a zeneterápiát, mint gyógyító módszert.
A zeneterápia fejlődése Magyarországon (Magyar Zeneterápiás Egyesület)
Hazánkban, az 1960-as években jelent meg a tudományág. Elsősorban a pszichiátria területe ragadta meg ezt a különös és hatékony módszert a betegek gyógyításában. Nem csupán szórakoztató és esztétikus időtöltést jelentett a zenélés, hanem a zeneterápia, szerves része lett több pszichiátriai osztály, illetve intézet terápiás repertoárjának is. ( OIE III/A oszt., Pomáz, Intaháza, Simaság, Doba,)
Az 1970-es években megalakult Zeneterápiás Munkacsoport a Magyar Pszichiátriai Társaságon belül jött létre. Az ebben dolgozó pszichiáterek, pszichológusok és nővérek még nem voltak megfelelően képzettek e téren, így csak az általuk olvasott szakirodalmakra és zenei affinitásukra támaszkodhattak. A zene és a lélek kapcsolatának tapasztalati anyaga a nyolcvanas évekre érett meg annyira, hogy külföldi előadók részvételével zeneterápiás kongresszust szervezhettek. Ez tekinthető a hazai zeneterápiás tudományos élet kiindulópontjának.
A kongresszust 1983-ban, Tatán egy olyan szakmai összejövetel követte, ahol az elméleti kérdések mellé gyakorlati bemutató is társult. A rendezvényen fontos kérdések vetődtek fel: Ki végezze a zeneterápiát? Terápia, vagy csupán kellemes időtöltés-e a zenélés, vagy zenehallgatás? Hogyan hat a zene? Itt fogalmazódott meg az érdeklődők körében az első gyakorlati, sajátélményű kurzus szükségessége. 1984-ben a Pszichiátriai Rehabilitációs Intézet megrendezte a saját tapasztalatra épülő zeneterápiás hétvégét, Intaházán.
1992-ben indult el először hivatalos zeneterápiás képzés Magyarországon, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának együttes kezdeményezésével. A három éves képzést alapos pszichológiai, pszichiátriai, neurológiai és zenei tárgyak ismerete után, többnyire külföldi zeneterapeuták előadásain sajátíthatták el a hallgatók.
A kilencvenes években némi változás történt a szervezeti és szerkezeti alakulásban is. Mivel a tagság döntő többsége a pedagógia valamely területéről illeszkedett be, ezért indokolatlannak tartották egy egészségügyi szervezet keretében folytatni a működést. Így került sor az önálló egyesületté alakulásra, 1995-ben, Budapest székhellyel.
